Elérhetőségek

Nádasdy Lakásszövetkezet

Cím: 9600 Sárvár,
Sárvár, Petőfi u.26.
Telefon:
+3695320577
E-mail:
info@nadasdylakszov.hu
Nyitvatartás

Nyitvatartás

Hétfő 8:00 – 12:00
Szerda 12:30 - 16:00
Péntek 8:00 – 12:00

 

 

 



Bemutatkozás


Sárvár település 1968-ban kapott városi státuszt, melynek most, 2018-ban volt 50. évfordulója. A 60-as évek végén, 70-es évek elején nagyarányú lakásépítési program valósult meg, a város ipara ugrásszerű fejlődésnek indult, a környék munkaerő foglalkoztatásának központjává vált. A városba költözés tömegigényű volt és ezt lefedte a lakásépítés is. E tények indokolták egy olyan szervezet létrehozását, amely biztosította a megnövekedett lakásállomány kezelését, üzemeltetését. "Nádasdy" Lakásszövetkezet néven 1975. június 9-én megalakult a lakásszövetkezet társadalmi elnökkel, igazgatósággal és Felügyelő Bizottsággal. A lakásépítések, gépkocsi tárolók építése tovább folytatódott egészen a 80-as évek közepéig. A lakás és garázsállomány számszerű növekedése indokolttá tette függetlenített elnök megválasztását, amely 1988. március 11-i küldöttgyűlésen valósult meg. 2011. július 1-től az elnöki feladatokat tiszteletdíjas elnök látta el, az üzemeltetést, felújításokat, szolgáltatásokat műszaki vezető irányította és ellenőrizte. 2017.május 25-től ismét főállású elnök látja el a feladatokat. A megalakulástól az idő előrehaladásával a szövetkezet tevékenysége is jelentős bővülésen ment keresztül. Alaptevékenysége a lakások, üzlethelyiségek, gépkocsi tárolók és egyéb létesítmények fenntartása, üzemeltetése. Vállalkozási tevékenységünk keretében 2000-től kábeltévé és internet szolgáltatással, 2004-től társasházkezeléssel is foglalkozunk. 2007-től a szövetkezeti tulajdonban lévő házak nagy része – 511 lakás – levált a Távhő rendszeréről és önálló tömbfűtés került kiépítésre. Így jelenleg 511 lakásban a szövetkezet szolgáltatja a fűtést - és többségüknél a melegvizet is - a jelenleg nagyon korszerű és gazdaságosan üzemeltethető HOVÁL kazánokkal. Megkezdtük épületeink külső hőszigetelését, melyeket a következő években is folytatni kívánunk.

 

A lakásszövetkezet kezelésében jelenleg:

  • szövetkezeti lakás: 820 db
  • házalatti garázs: 91 db
  • csoportos garázs: 281 db
  • üzlet: 17 db
  • társasházi lakás kezelés: 378 db



Vissza az előző oldalra!
Nádasdy Lakásszövetkezet - Magyar